Gondolom már mondanom se kell, hogy mi volt reggel, mindenki el tudja képzelni.
Kimentem a kertbe, és majdnem ott sültem meg. Oldalra néztem, de nem kellett volna. Lysander állt a szomszéd teraszán. Megdöbbenten bámultam, majd ő is észrevett, és gyorsan befutott a házba.
Én is követtem a példáját.
Egy lenge ruhát vettem fel, ami nagyon erős rózsaszínű volt, szinte már lila. Hozzá a megszokott fekete cipő, a hajamat pedig felfogtam.
Hát, nem ez a legjobb, de az időnek megfelelően öltöztem.
Elindultam, de pechemre Lysander is pont akkor lépett ki a kapun, amikor én.
- Megyünk együtt suliba? - kérdezte zavartan.
- H-ha akarod... - pirultam el.
Mentünk, amikor megszólalt.
- A parkon át rövidebb - mondta.
- Tudom. De útközben szeretek gondolkodni - vontam meg a vállam.
- Miről? Mármint...Nem muszáj elmondanod, ha nem akarod - nézett rám - Gondolom a fiúkról, ugye?
Sóhajtottam egyet, és megálltam, mire ő is megtorpant.
- Ne hasonlíts más lányokhoz kérlek. Ők mások, mint én, ők boldogságban nőttek fel. Én viszont...Mindegy, hagyjuk.
Lysander csodálkozva nézett rám, majd elém állt.
- Örülök hogy te más vagy. Egyéniségekből a mai világban már kevés van - mosolygott, de hirtelen elkomorodott, és a szemembe nézett - M-megkérdezhetem, hogy...Hogy haltak meg a szüleid? - bökte ki végül, mire én ledöbbenten néztem rá.
- Azt még nem tudom elmondani...Még ahhoz nem ismerlek eléggé! - fordítottam oldalra a fejemet.
Lysander megértően bólintott egyet, és csendben folytattuk az utunkat.
[...] Mikor beértünk a suliba, alig voltak az udvaron, de viszont közöttük ott volt Castiel, aki egyből idesétált Lysanderhez.
- Na mi van, haver? Csajozol? - kérdezte gúnyosan Castiel, mire Lysander elpirult.
- N-nem, én csak... - folytatta volna, de a vörös félbeszakította.
- Csak elkísérted a suliba, mi? És miről volt szó? - fordult felém - Piszkos dolgokról? Vagy csak West mesélt neked a helyes pasikról a suliból? - özönlöttek a kérdések.
- Ne hasonlítgass a többi lányhoz! - szóltam rá egyre dühösebben.
- Mert mi lesz, Deszka? - gúnyolódott tovább.
Felment az agyamban a pumpa, de gyorsan lenyugodtam, mivel ha mérges vagyok, képes vagyok a szüleimről beszélni, hogy milyen körülmények közt haltak meg. Az pedig nem lenne túl jó.
- Mert nem vagyok olyan, mint ők! Nem tudja felfogni senki?! Ugyan miért tudnátok? Hiszen...Elzárkózok mindig! De akkor is! Rájöhetnétek már igazán, hogy más a személyiségem! - fakadtam ki.
A két srác meglepődötten állt előttem, pontosabban inkább csak Castiel.
Persze csak azért, mert Lysander már hallotta ezt tőlem.
Bementem a terembe, és Alexy rögtön letámadott.
- Szia! Mizu? - kérdezte.
- Szia! Várok az óra kezdetére - feleltem - Veled?
- Én vásárolni akarok! Gyere el velem! - kérlelt.
- De én...Nem mehetek, óra lesz!
- Az nem baj! Az orvos az apukám! Tudja, hogy milyen vagyok, ad majd igazolást! Már csak az igazgatónak kell megmondanunk, hogy rosszul érezzük magunkat, és holnapra hozzuk az igazolást! - nevetett.
- Alexy! Nem szeretek hazudni...
- Ez nem hazugság! Nekem tényleg kezd fájni a fejem! - komorodott el.
- Én viszont jól vagyok!
- Nem baj, most nem leszel jól! - ez után elrángatott a tanáriig.
Bekopogott, és szinte rögtön mondták, hogy ,,Szabad", vagyis bemehetünk.
Ahogy beléptünk, Miss Clark érdeklődő tekintete találkozott hol az enyémmel, hol az Alexyével.
- Sziasztok! Valami probléma van? Sápadtnak tűntök! - érdeklődött az igazgató.
Na igen...Én azért voltam sápadt, mert most először fogok lógni, Alexy pedig csak színészkedett.
- Jó napot *köhög* igazgatónő!... Hazamehetnénk? Nagyon rosszul érezzük *köhög* magunkat... Ugye Sophie? *köhög* - fordult hozzám Alexy úgy, hogy a tanárokkal háttal álljon, majd kacsintott egyet.
Hát ha ennyire akarja, és nem fogok bajba kerülni...Innen már nincs menekvés!
- I-igen...Nagyon fáj a *köhög* torkom...
- Ez esetben menjenek haza, pihenjenek! - szólt az igazgatónő, én meg még mindig remegtem.
Alexy bólintott, megfogta a kezem, és kihúzott a tanáriból, majd a suliból is.
- Tudok egy jó butikot! Gyere! - rángatott el a plázába.
Bementünk az állítólag kedvenc boltjába.
- Ezt próbáld fel! És ezt is! Meg ezt! - mondta, és a kezembe nyomott 3 ruhát.
Elindultam a próbafülke felé, és felvettem az elsőt, majd kimentem, és Alexy fejét csóválva közölte a tényt.
- Rémes! - jelentette ki.
- Szerintem is... - vallottam be.
- Következő! - utasított.
Visszasétáltam, és felvettem a másodikat, és kimentem.
A következő ez volt:
- Alexy! Ebben megsülök!
- Tudom - nevetett - Pont azért választottam ilyet, hogy télen is követhesd a stílusodat! A fekete nadrág bélelt, de olyan, mintha harisnya lenne, a felső pedig az egyik legmelegebb anyagból készült! Szívesen - bólintott mosolyogva.
- Köszönöm - mondtam boldogsággal a hangomban, ugyanis eddig ez eszembe sem volt.
Visszamentem felpróbálni a többit.
A negyedik ez volt:
- Nem is tudom...Ez olyan...
- Gyönyörű vagy benne! Holnap muszáj ezt felvenned! - mondta csillogó szemekkel.
Kezdem magam kényelmetlenül érezni...
A következő ez volt:
- Jesszus! Ez förtelmes! - kiabálta.
- Szerintem is... - tágult ki a szemem, amint megláttam magam.
Gyorsan besiettem a fülkébe, és felvettem a következőt, ami egy...Egy estéi volt. Vagy nem is! Inkább egy esküvői ruha...De gyönyörű szép!
Alexy elismerően bólintott, jelezve, hogy megvesszük.
- De ez egy esküvői ruha! - értetlenkedtem.
- Tudom. Majd ha eljön az ideje, akkor kelleni fog - vigyorgott, mire én elpirultam.
- Nekem olyan nem lesz! Magányosan fogok meghalni! - jelentettem ki az igazságot, ami belül rettentően fájt.
- Dehogy fogsz!
- De igen - vitatkoztam.
- Akkor majd jelmezbálra felveszed, vagy valami ilyesmi - törődött bele.
Bólintottam, és visszatipegtem a próbafülkébe, és felvettem az utolsó ruhát, és nem tudom minek, de kiengedtem a hajam.
- Wow... Csinos - nevetett Alexy.
- Köszi - vörösödtem el ismét.
Alexy elvitte a pénztárhoz a ruhákat, majd elővette a pénzét, mire én megfogtam a karját, és értetlenül néztem rá.
- Mit csinálsz? - kérdeztem.
- Kifizetem - mosolygott.
- De --- - félbeszakított.
- Elrángattalak a suliból vásárolni, miközben nem is akartad. Ennyivel jövök neked - kacsintott. Nyitottam volna a számat, de megint közbevágott - Ne mondj semmit, csak köszönd meg - nevetett.
- Köszi - pirultam el.
Ezek után Alexy hazakísért, és megkérdeztem, hogy nincs-e kedve bejönni hozzám.
- Nem zavarok? - kérdezte kissé megszeppenve.
- Hát... Mivel rajtam kívül egy lélek sincs a házban, ezért természetesen nem zavarsz - mosolyodtam el.
- Hupszi..Bocsika hogy felhoztam a témát! De most nem tudok bemenni, mert Armin kikészült a suliban.
- Rendben, akkor majd máskor - bólintottam egyet, mire hatalmas vigyorra húzta a száját.
- Aham. Na csövi, mentem! - köszönt Alexy, mire én nevetve intettem neki egyet.
Ahogy beértem a házba, az a tipikus ,,egyedül vagyok és egyedül is maradok" érzés fogott el.
,,Aki kedves az kedves is marad. Ugyanez van minden ember személyiségével. Megváltozni nehéz, kevés az olyan ember, akinek sikerül. A embereknek más-más a viselkedésük. Van, aki mindig mosolyog, van, aki bánattal tűri az élet pofonjait. De olyan nincs, akinek ne lenne személyisége. Mindenkinek csak meg kell keresni. Én változó típus vagyok, a két érzés között ingadozom. A határnál állok, de mégis a sötétséghez vagyok közelebb, és várom, hogy valaki megragadja a karomat, és áthúzzon egy másik világba..."
