Szeptember 5. (péntek)
Reggel a szokásos rutinomat elvégeztem, azt a ruhát vettem fel, amit tegnap Alexy mondott, és fel volt kötve hajam. Mivel még volt fél órám indulásig, ezért bekapcsoltam a gépet, ami ritka alkalom.
Bejelentkeztem a Facebook-ra, és 8 ismerős felkérést láttam. Rosalyá-tól, Iris-től, Nathaniel-től, Dajan-tól, Castiel-től (?), Jade-től, Melody-tól és..És Lysander-től. Hűű! Mindenkit visszaigazoltam, és mivel csak 5 perc telt el, és nem tudtam mást csinálni, úgy döntöttem, hogy hamarabb elindulok suliba. Még gyorsan megnéztem a kezdőlapomat, és megdöbbenve láttam, hogy pörög mindenféle ,,Péntek van! JEEEE!" meg
,,Végre már! Éppen elég volt ennyi a tanulásból :D Mikor lesz őszi szünet? XDDD". Szóval ilyesmikkel volt tele a fal. A ,,péntek, hurrá" hangulat engem nem nagyon derített jobb kedvre, ugyanis hétvégén egész nap otthon ücsörgök és várom, hogy történjen valami. Meg persze gitározok, hozzá pedig éneklek. Ezt csak én tudom magamról, és nyilvánosság előtt biztos, hogy nem merném megcsinálni.
Visszatérve a bejegyzésekhez. A harmadik pedig Stacy volt. Ő egy kedves és aranyos lány, mindenki odavolt érte általánosban. Jó barátnők voltunk...Viszonylag...Viszonylag alatt azt értem, hogy váltottunk pár szót. Néhányszor. Ritkán. Na jó, soha. A lényeg, hogy amit írt, attól tátva marat a szám.
,,Sweet Amoris! Készülj fel, mert hétfőn jövök ;)"
Ez azt jelenti...Hogy ő is oda fog járni, mint én? Á, semmi baj... Csak első osztálytól kezdve piszkált, gúnyolódott, és amiért a legjobban nehezteltem rá, az az volt, hogy senkit nem engedett a közelembe. Amikor valaki odajött volna hozzám beszélgetni, rögtön kiröhögte, és elkezdte mondogatni neki, hogy szánalmas, ha velem barátkozik valaki.
Az általános iskola egy az egyben pokol volt. Ahogy nőttünk, Stacy annál jobban gúnyolódott, nem kaptam tőle semmi mást, csak lenéző pillantásokat. Fogalmam se volt, hogy miért utált ennyire, de rákérdezni nem mertem. De ha most is ezt fogja folytatni, én három lehetőség közül fogok változtatni.
Az első: Iskolaváltás.
A második: Kifutok valahogy a világból.
A harmadik: Megkérdezem tőle, hogy mi baja van velem általános óta.
Már ha lesz annyi bátorságom hozzá...
Ránéztem az órámra, és a gondolkozás közepette rendesen elszaladt az idő! Lementem a nappaliba, felkaptam a táskám, és elindultam.
Ahogy kiléptem a kapun, és elfordítottam a fejem jobbra, egy szó jutott eszembe: Pech.
Lysander is pont akkor lépett ki az ajtón. Ma más volt... A haja ugyanúgy állt, mint eddig, de viszont a viktoriánus ruhák helyett sportcipőben, háromnegyedes farmerben, és egy fekete pólóban volt, amire fehérrel ez volt ráírva: I would like you love me.
Jól állt neki ez az egész stílus, nagyon ,,menő" volt.☺
Idenézett, és üvöltött róla, hogy nem akarta, hogy így meglássam.
Intettem neki egyet mire zavartan bólintott, és megindultunk. Együtt.
A suliba érve megkaptak egy csomó lány irigykedő pillantását, és számomra azonnal érthető volt, hogy
Lysander a legnépszerűbb. Aha, értem már. Szóval a suli legmenőbb fiújával jöttem suliba. Nem pirulok
el...Vagy de..Mégis.
- Hát akkor -szólalt meg hirtelen - Szia - motyogta, és ráérősen odament Castielhez.
A lányok feltűnően sokszor pillantottak feléjük.
Előszedtem a rajztömbömet, és elkezdtem firkálgatni a lapra. Belemerültem a rajzolásba, és csak akkor
néztem fel, amikor kész lettem vele. Egy szakadt ruhás lány volt a képen, rácsok mögött, és egy felirattal vált
érthetővé, hogy azt mondja: Help!
Már nem hallottam a diákoknak a nevetgélését, beszélgetését, úgyhogy riadtan néztem körbe, majd az
órámra, ami 9:57-et mutatott! Na neee! Már megint elbambultam, és igazolatlant kaptam első órára!
Mint egy elmebeteg, úgy rohantam be az épületbe.
- Elnézést a késésért! - rontottam be.
- Hát te hol voltál? - kérdezte a tanár.
- Hát...- pirultam el.
Mindenki kérdőn pillantott felém, és én meg próbáltam valami elfogadható kifogást találni.
Mivel nem ment, úgy döntöttem, hogy az igazat mondom.
- Rajzoltam - mondtam.
- És ezért késtél az óráról?! - emelte fel a hangját.
- Elnézést... - hajtottam le a fejem, és leültem a székemre.
A többiek pillantását szinte mindig magamon éreztem. Kezdett elég kínossá válni, ezért elővettem a
könyvemet, és olvasni kezdtem.
Hát, ilyen hangulatban telt el a nap. Mikor vége lett az ebédnek, rohamosan indultak meg a diákok
az iskola kijárata felé. Közben hatalmas hangzavar uralkodott az egész iskolában. Mikor mindenki kiért
(természetesen én maradtam leghátul, előttem Castiel és Lysander) szerintem az a gondnoknak, és a
takarítóknak megváltás volt.
Egyszer csak azt vettem észre, ahogy a táskámban kutakodtam, hogy mindegyik lány felém fordul.
Értetlenül néztem körbe, majd oldalra pillantottam, és ijedtemben ugrottam egyet. Lysander
állt mellettem, zsebre dugott kézzel, és zavartan pillantgatott felém. Kérdőn néztem rá, és amikor
feladtam a táskával folytatott harcomat, és elindultam, ő is megindult.
- Engem vártál meg? - kérdeztem kissé bizonytalanul.
- Aha - felelte.
- Köszönöm - mosolyodtam el halványan, mire felém nézett, és elvigyorodott.
[...] Hűha... Hát, első alkalom, hogy nem egyedül megyek haza. Azonban nem szabad büszkének lennem,
mert végül is Lysander a suli legmenőbb fiúja. Gondolom csak megszánt, vagy valami ilyesmi.
Ezzel a gondolattal baktattunk egymás mellett, de egy szót sem váltottunk. Hogy miért nem? Mert
egyszerűen nem volt miről. Vagy ha volt is, akkor nem jutott eszünkbe semmi. Reménytelen helyzet
volt ez.
