[...] Aznap reggel fáradtan másztam ki az ágyamból. Semmi kedvem nem volt bemenni a suliba, és megismerkedni az új közösséggel.
De hiába, sajnos muszáj. Összeszedtem magam, és lebaktattam a lépcsőn, összedobtam a reggelimet, és mély gondolkodásba kezdtem.
,,Hmmm...Milyen hatalmas ház! 2 vendégszoba, 1 nappali, 1 konyha, 2 fürdő, és a vendégszobákhoz erkély.
És mégis! Egyedül lakok itt! Senki sincs, akivel tudnék néha egy jót beszélgetni. Akivel meg tudnám beszélni minden gondomat. Na meg hogy milyen volt a napom. Magányos vagyok...És az is maradok még egy ideig."
Lassan megettem a szendvicsemet, gyorsan átnéztem a táskámat, hogy minden megvan-e. Felrohantam a szobámba, és felvettem egy ujjatlan, mintás felsőt, meg egy egyszerű fekete csőnadrágot. A hajamat pedig felkötöttem. Egy szóval így néztem ki:
Érdekes stílusom van, de ez nem tartozik azok közé.
Nem szoktam így öltözködni... Nem is állt nekem jól ez a szett,
szóval elégedetlenül méregettem magam a tükör előtt.
Általában kis alkalmi ruhákat szoktam hordani, de most
ki akartam próbálni ezt is. Hát oké...Szerintem maradok az
én stílusomnál.
*Öltöztem volna át, de pont akkor csörrent meg a figyelmeztető csengő, hogy mennem kell suliba, szóval már nem volt időm hozzá, így hát kénytelen voltam ebben elindulni.*
Út közben sokat elmélkedtem, hogy az idő mennyire szalad. Nincs senkinek se örök élete, de mégis! Az évek alatt az ember több tapasztalatot szerez. Amíg ezen járt az eszem, nem is figyeltem, hogy máris megérkeztem a célba. A suli falán egy hatalmas plakátra volt felírva, hogy: Sweet Amoris Gimnázium.
Mély levegőt vettem, ugyanis semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy bemenjek ide. Nem látok egy ismerős arcot se. Mi lesz itt velem?!
[...] Mindenki kisebb csoportokban beszélt egymással. Jó volt látni, hogy legalább ők jól elvannak egymással. Körbenéztem az udvaron, és megakadt a szemem 2 fiún. Az egyik vörös hajú, rockos stílusú volt, míg a másik fehér hajú, viktoriánus stílusú. De a régies srácnak a haja végén sötétzöld tincsek díszelegtek, és felfedeztem benne még valami különlegeset. Mégpedig azt, hogy neki is felemás színű a szeme. Amikor egy fiatal lány szólította és hátrafordult, akkor találkozott a tekintetünk, persze gyorsan elkaptam a fejemet, és elpirultam. Mint mondtam, szégyenlős vagyok. Méghozzá nagyon. Még egy pillantást vetettem rá, és láttam, ahogy még mindig engem fürkészik. Majd mikor meglátta, hogy én is őt figyelem, egy mosolyt küldött felém. Mit ne mondjak, meglepődtem, ráadásul még jobban piroslott az arcomon a pír. A földet néztem, és amilyen gyorsan csak tudtam, bementem a folyosóra...
Minden hatalmas volt bent. A nagy, magas szekrények egymás után sorakoztak, a helyiség pedig enyhe rózsaszín volt, néhol egy-egy lila csíkkal. Ahogy bámészkodtam, szerencsémre neki mentem valakinek.
- B-bocsánat! Nem akartam, sajnálom! - mentegetőztem zavartan, miközben még mindig a padlót bámultam.
- Semmi baj, mindenkivel előfordul az ilyen. Viszont téged még nem láttalak itt, mi a neved? - kérdezte kedvesen.
Muszáj voltam felnézni rá, hogy lássam, ki az, akibe belebotlottam. Egy szőke hajú srác állt előttem. A szemei borostyán színűek voltak, fehér ingben, és egy barna nadrágban állt előttem. Akkor és ott jöttem rá, hogy ide csak helyes fiúk járnak. El is hessegettem ezeket a gondolatokat, ugyanis ismét melegem lett, ami azt jelentette, hogy nem sokára olyan vörös leszek, mint az a paradicsom hajú az udvarról.
- A nevem..Sophie..Sophie West - kiegyenesedtem, mert eddig úgy össze voltam görnyedve, mint aki karót nyelt - Új diák vagyok - mosolyogtam rá.
- Áhh! Értem, szóval te vagy az! Égen földön kerestelek már. A suli összes porcikáját végigjártam.
Elpirultam a kijelentésén, nem értettem, hogy mi ennyire fontos neki, hogy felkeres mindent miattam.
- A lényeg, hogy a beiratkozásoddal kapcsolatban kerestelek. Minden rendben van, az igazolványkép ott volt a dokumentumaid között, de a 25$ még hiányzik.
Előkerestem a kis táskámból a pénztárcámat, és odaadtam a szőkének a pénzt.
- Tessék! Amúgy..Megkérdezhetem, hogy mi a neved? - kérdeztem szégyenlősen.
- Ohh, de illetlen vagyok! A nevem Nathaniel Lewis, a Diák önkormányzat elnöke - nyújtotta a jobb kezét.
Én is félénken odanyújtottam neki az enyémet, és kezet ráztunk - Örvendek a találkozásnak! - mondta mosolyogva.
- Én is örülök...- feleltem, és erőltettem én is valami vigyorfélét az arcomra.
- Áhh! Értem, szóval te vagy az! Égen földön kerestelek már. A suli összes porcikáját végigjártam.
Elpirultam a kijelentésén, nem értettem, hogy mi ennyire fontos neki, hogy felkeres mindent miattam.
- A lényeg, hogy a beiratkozásoddal kapcsolatban kerestelek. Minden rendben van, az igazolványkép ott volt a dokumentumaid között, de a 25$ még hiányzik.
Előkerestem a kis táskámból a pénztárcámat, és odaadtam a szőkének a pénzt.
- Tessék! Amúgy..Megkérdezhetem, hogy mi a neved? - kérdeztem szégyenlősen.
- Ohh, de illetlen vagyok! A nevem Nathaniel Lewis, a Diák önkormányzat elnöke - nyújtotta a jobb kezét.
Én is félénken odanyújtottam neki az enyémet, és kezet ráztunk - Örvendek a találkozásnak! - mondta mosolyogva.
- Én is örülök...- feleltem, és erőltettem én is valami vigyorfélét az arcomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése